A szobából veszekedés hangja hallatszott. Egy nőé és egy lányé.
-Értsd meg anya, el kell mennem hozzá, mégis csak az apám! Szüksége van rám.
-De hát nem is tud a létezésedről, hogy gondoltad ezt? Beállítasz a lakásába és közlöd vele, szia, én vagyok a lányod; vagy mii?
-Az én hibám, hogy nem tud rólam? Ha akkor őszinte lettél volna vele, most nem itt tartanánk.
A nő elszégyellte magát, egyetlen leánya szavaira. Tudta jól igazat mond, tényleg őszintének kellett volna lennie. Keserűen megállapította, Éowin a nagyapjára ütött. Az öreg Leon de la Vega is ilyen szenvedélyesen bizonygatta igazát. Konok, makacs, ha valamit a fejébe vett, nem volt senki aki megálljt parancsolhatott volna neki. Lánya teljesen rá hasonlít, bár van benne Piton vér is, ami sokszor megmutatkozott már. Például imádta a bájitaltant, és elég sok tehetsége is szorult belé. Ugyanakkor metamorf mágus volt. Hasonlítottak egymásra Pitonnal, viszont Éowin-nak ami a szívén az a száján. A lánynak fenékig érő barnásfekete haja, és ugyanolyan sötét színű szeme van, mint Perselusnak.
Perselus… sóhajtotta magában Melody. Még mindig szerette, azzal a lángoló szerelemmel, ami szinte megperzselte őket, és amiből Éowin fogant. Új életet kezdett, bár még mindig hiányzott neki a férfi.
-Anya kérlek! Nagykorú vagyok már; emlékszel azt ígérted, ha betöltöm a tizenhetet, elmehetek apához.
-Igen, de az nem azt jelenti, hogy csak úgy elmész Londonba. Előbb beszélni kéne Dumbledore professzorral.
-Rendben. Alig várom, hogy lássam Angliát. Sóhajtotta álmodozó hangon.
Melody mosolyogva elhagyta lánya szobáját.
Éowin mindent, amit fontosnak tartott, belepakolt egy hatalmas bőröndbe. Amikor végzett, kezébe vett egy bekeretezett képet, és leült az ágyára.
A képen egy fiatal férfi próbálta eltakarni az arcát a kamera elől, sikertelenül. A férfinak rövid, kócos fekete haja, vidámságtól csillogó mély barna szeme, mosolygós szája volt; pedig Éowin tudta, nem volt gondtalan élete. Egyedül Melody vitt egy kis színt és boldogságot a férfi életébe.
-Régi álmom válik valóra, azzal hogy megismerhetlek. Imádom nagyapát, de ő nem helyettesíthet téged. A mozgó fotóval a kezében az ablakhoz sétált. A nap már lenyugvóban volt, a táj vöröses rózsaszín fényekben fürdött.
-Még egy nap és láthatlak apa. Hatalmas boldogságot és izgalmat érzek. Nagy lendülettel az ágyra vetette magát.
Jah, itt és most szeretném felsorolni a szereplőket, vagyis azokat akinek fontos szerepet szántam.
Éowin Melody de la Vega Piton; Melody de la Vega; Perselus Piton; Harry Potter; Hermione Granger; Draco Malfoy; Ron Weasley; Ginny Weasley; Blaise Zambini; Jade Megcallin; Sirius Black; Albus Dumbledore; Ariana Dumbledore; Serena Dumbledore.
Ha feltűnik még pár fontosabb szereplő, jelzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése